Új Tavasz 5. rész

Dragonlance

2011.03.28. 09:55

 

 

 Nemsokára cikk erről a könyvről és rajzfilmről, addig egy kis ízelítő.

Nő nélkül nem lehet

2011.03.28. 09:34

Mint mindenhol egy igazi Fantasy-ban sem lehet igazi a történet szerelem és románc nélkül. Minél nehezebben éri a főszereplő a szerelmet annál jobb. Sokszor beteljesületlen, néhányszor pedig sok is egy kicsit, de ott van. De ezzel nincs is baj, így lesz életszerű. Lássunk néhány pédát erre.

Aragorn és Arwen

Talán az egyik legnehezebben ősszejött szerelem, a két világ közti különbség rányomja a bélyegét a kettejük közt szövődő kapcsolatra, de a végén minden rendben lesz.

Eragon és Arya

Hát a köztük lévő dolgot nem lehet teljesen beteljesültnek venni. Eragon szereti, ezt tudjuk, de Arya elutasítja, de ha jól gondolom az utolsó részben majd összejönnek.

Ridley és Marina

Igazából nem jönnek össze a filmben, de folyamatosan van köztük valami, ha tovább írodna a történet akkor valószínűleg együtt lennének.

Madmartigen és Sorsha

Igazi tündérmese egy kis csattanóval. A főgonosz leánya és az igazság bajnoka egymásra talál. Ezzel nincs is gond, csakhogy a bajnok először varázs hatása alatt nyomul a csajra. Mondjuk ezután már sinen van a dolog.

Beren és Lúthien

Talán a legtragikusabb és legnehezebben elért szerelem. Beren a halandó mindent megtett azért, hogy Lúthiennel lehessen. Még egy Szilmarilt is ellopott.

Rand al'Thor és Aviendha és Elayne és Min

Na hát ez az igazi többnejűség és minden férfitársam álma is egyben. Nem elég, hogy ő az Ujjászületett Sárkány, de még három ilyen nő is halálosan beleszeret. Komolyan kell ennél több?

 

 

 

Új Tavasz 4.rész

 

Music box Volume II.

2011.03.24. 23:40

Mai zenei postomba egy kicsit lágyabb zenéket szeretnék megosztani veletek. 

Remélem tetszeni fognak. 

A híd Terabithiába című film szerintem egy nagyon szép mese. Nem igazán része a fantasy világának, de megtanít egy nagyon fontos dologra erről a műfajról, mégpedig a képzelet erejére. Talán az egyik legszebb szám a filmből a Place For Us című szám Leigh Nash és Tyler James előadásában.

 A következőnél egy kicsit elfogult vagyok mert az egyik kedven zeneszerzőm szerezete. Mégpedig John Williams, aki a Superman, az Indiana Jones és sok más nagy klasszikus zenéjét is szerezte. Ez most a Harry Potter betétdala, talán a legismertebb.

 Végül pedig egy játék zenéje álljon még itt. Egy nagyon jó fantasy játéknak az Oblivionnak. A zeneszerző pedig Jeremy Soule.

 

Obelixus vs. Peter Panus

2011.03.24. 17:51

Új rovatot indítunk, amiben szeretnék nektek bemutatni néhány régi, de azért nem olyan rossz Fantasy filmet. Adok egy kis ízelítőt belőle, némi kis háttérinfót és néhány képet is megmutatok, ha kedvet kaptok hozzá nézzétek meg majd ha kedvetek van, higgyétek el nem fogok rossz filmeket bemutatni.

Első alanyunk nem lesz más, mint az 1988-as Willow című film. Egy aranyos kis mozi, aranyos hibákkal, aranyos szereplőkkel és egy kicsit darkos képi világgal, történettel. A rendező Ron Howard, a történetet pedig nem más, mint George Lucas írta, aki emellett producere is volt a filmnek. Sok szempontból úttörő volt a Willow, annyira nem volt még nagy a népszerűsége a fantasy világnak ebben az időszakban ezért a nagyobb cégek nem is nagyon foglalkoztak ilyenekkel. De Lucas és a mögötte álló két szervezet (Industrial Light and Magic, Skywalker Sound), azt mondta, hogy már rendelkeznek olyan technológiával, ami képes egy ilyen film eladására. Ebben igazuk is volt, hiszen a két iroda Oscar jelölést kapott a kiadás évében, azonban másik oldalon egy kicsit gyenge lett a film. A rendező egyenesen Arany Málna jelölést kapott és a kritikusok sem voltak elragadtatva az eredménytől. Mindentől elvonatkoztatva maga a végtermék nem volt bukás, szépen teljesített a mozikban és a VHS kiadások is fogytak, ahogy pedig teltek az évek a film klasszikussá vált.
 
 
 
Ezek után lássuk miről is szól!
A világ nagy bajban van, hiszen mindenek felett a gonosz Bavmorda boszorkány úrnő uralkodik, aki a velejéig romlott. Ha pedig még ez nem lenne elég, akkor még az is bejön a képbe, hogy Bavmordá-nak megjövendölik, hogy egy most újszülött leánygyermek lesz a végzete. Ezért, hogy ezt megelőzze a birodalomban, minden újszülött leányt lemészároltat. Azonban az egyik csecsemő anyja nem tudja elviselni, hogy gyermekét megöljék, ezért fonott kosárba teszi és a vízre bocsájtja, és útjára engedi. Azzal a reménnyel, hogy ezzel meg tudja menekíteni (itt ez nekem nagyon hasonlít a bibliai Mózes történetére, kicsit fura, hogy Lucas egy ilyen nyilvánvaló átemelést tett a könyvébe). Igaza is lesz mert a kis kosár eljut a Nelwyn-nek birodalmába, kiknek ugyan termetük apró, de szívük annál nemesebb. Elora, a kislány, pedig nem is kerülhetne jobb helyre, mert nem más, mint Willow Ufgood találja meg. Willow farmer, de szeretne varázslónak tanulni, aki miután megtalálja Elorát, megkérdezi falujuk varázslóját, hogy mi legyen a kisdeddel. A varázsló azt mondja, hogy a leány Daikini ember, ezért vissza kell vinni hozzájuk. Emiatt Willow többedmagával felkerekedik és elindul a Daikini birodalomba, hogy megtalálja a kislány családját. Azonban az útja nem eseménytelen. Először társai hagyják el és mikor szüksége lenne rájuk a legváratlanabb helyről kap segítséget. Egy Daikini harcos csatlakozik hozzá, akinek ugyan a szája nagy és nagyon kegyetlennek mutatja magát, de mégis a szíve a helyén van és mindenben megvédi a két kis utazót. Ő nem más, mint Madmartigen a rettenthetelen, legalábbis ő így hívja magát, kár, hogy senki nem tudja megerősíteni történeteit. Ahogy megy a történet Willow találkozik tündérekkel, akik elmondják, hogy mit kell tennie azért, hogy a kislány be tudja teljesíteni sorsát. Ezek után főhősünk varázslókkal csatázik, menekül és ki tudja mi lesz a sorsa…
 
 
A filmnek sok apró mozzanata van, ami számomra nagyon pozitív. Ha megnézitek egyszer, akkor lehet, hogy nem fog tetszeni, hiszen mai szemmel a technológiai megoldások már kissé idejétmúltnak tűnnek és a történet is kicsit erőltetett. De nézzétek meg többször kicsit gondoljátok tovább, rá fogtok jönni, hogy több van benne, mint amit a szem lát („More then meets the eye!” Transformers). Egy leckét ad a barátságról, a hősiességről és az önfeláldozásról. Mindenképpen ajánlom kicsit idősebb gyerekű szülőknek, hogy nézessék meg velük ezt, sokat tanulhatnak belőle.
 
Végül a kedvenc két jelenetem a filmben az amikor Willow el akar szegődni mágusinasnak a Nelwyn-ek varázslója mellé, és az öreg elé nyújtja a tenyerét és azt kérdezi tőle, hogy melyik ujjában van a varázserő. Willow kiválaszt egyet de az nem az, ezért nem lesz inas. De a film végén, amikor Willow, mint tapasztalt varázstudó jön vissza, már tudja a választ, a varázs benne volt, a saját kezében. Hol lett volna máshol?

Wild Fantasy by Genzoman

2011.03.24. 11:37

Art rovatunkban ismét egy deviant-ost szeretnék behozni. Sokkal színesebb és élénkebb képeket látunk Genzoman-tól, mint Darken-től, bár a kidolgozottság nem olyan részletes. Nekem egy kicsit mangás is, de mindettől függetlenül szerintem jók.

Galéria

Új Tavasz 3. rész

 

Az Egek Urai

2011.03.23. 14:01

Már évezredekkel ezelőtt is léteztek. Az ember már akkor is félt tőlük. Üldözték őket miközben nem is léteztek igazán. Kellett egy nagy és hatalmas ellenség, akivel lehetett riogatni a gyerekeket lefekvés előtt. Az ember tette őket azzá, amik. A történetek, a hiedelmek egyre csak dagasztották a sagá-jukat, ez pedig egyre csak nőtt. Az egyház legyőzőt is talált emellé a nagy és fenséges lényekhez. Miközben nem éltek máshol csak az emberek félelmeiben. Bár az igaz, hogy nem csak Európa határain belül voltak. Fura, hogy a távoli Kínában jóságos lényeknek ismerték. Ez egy érdekes kérdés, hogy két kultúrában, hogyan fejlődhetett a hiedelem két teljesen kétféle irányba.

Talán már sokan kitaláltátok, hogy a mai Olvasólámpa rovat alanyai a sárkányok lesznek. Először megnézzük őket a mitológiában, majd azt hogy mi is a szerepük a különböző fantasy könyvekben és filmekben. Megnézzük, hogy hol jóságosak és hol gonoszak, hol értelmesek és hol nem többek, mint egyszerű állatok. Találkozunk majd nem szokványos értelemben vett sárkánnyal és olyannal, aki nélkül nem is lehetnénk meg. Akkor hát kezdjünk is bele.

Az emberek történelmében, a mitológiában folyamatosan visszatérő motívum a sárkány alakja. A történészek szerint ez eredhet abból hogy az emberek megtalálták a régen kihalt dinoszauruszok csontjait és azok köré szőtték meséiket, legendáikat és történeteiket. De mindenhol máshogyan. Az európai világban a sárkányok gonosz lények voltak, sok mese szólt arról, hogy hercegnőket raboltak, királyságokat dúltak fel vagy csak egyszerűen pusztítottak. Mindezek miatt az embereknek bajnokaik lettek, akik fehér paripákon lovagoltak a sárkány barlangjába, hogy megöljék azt. Közülük talán Szent György legendája a legelterjedtebb, vagy ha úgy tetszik Sárkányölő Szent György legendája. A középkori lovag, aki legyőzte azt a sárkányt, aki miatt Lydda városa nem kapott vizet. Ezen kívül az európai körben még volt egy legenda, ami a sárkányokkal foglalkozott, mégpedig a Nibelung legenda, ebben a legendában megjelenik az, hogy a sárkányok egy hegy gyomrában élnek és töménytelen mennyiségű kincs fölött trónolnak. Ki lehet jelenteni, hogy a nyugati szemlélet nem szerette a sárkányokat és maga az egyház egyenesen Sátán teremtményeinek tekintette őket. Ezzel szemben a Kínai kultúra teljesen ellentétes. Az ottani történetekben a sárkányok jóságosak. Segítik az embereket és akár maguk is felvehetnek emberi alakot. Sok uralkodójuk címerében is ott tetszeleg a sárkány, és még máig lehet látni az utcai parádékon, hogy a kínai emberek mekkora becsben tartják ’segítőiket’. De ha megint elindulunk nyugat felé és eljutunk Indiába, akkor ott megint azt vesszük észre, hogy a sárkányok romlottak és gonoszak. Hatalmas nagyok és csak azért vannak, hogy az embereket kínozzák. Minden rosszért ők a felelősek és mindenhol ott vannak. Szóval összegezve, főleg a nyugati kultúrakör tekinti ellenségnek e fenséges lényeket, sőt a nyugatiak nem igazán hisznek abban, hogy intelligensek lehetnek(vannak kivételek, pl:Nibelung). Ezzel szemben a kínai sárkányok jóságosak és megértőek, tudnak varázsolni és emberfeletti intelligenciával rendelkeznek.

Ezek után térjünk át a könyvekben és filmekben élő legendás sárkányokra. Itt is nagyon nagy a szórás, nagyon sok féle módon közelítik meg különböző írók a sárkányok világát.

 

Cristopher Paolini: Eragon

Ez az a sorozat, amit a legutoljára olvastam és amiben a sárkányok ekkora szerepet kaptak. A történet szerint a világban léteznek sárkányok és sárkánylovasok, akik különös szimbiózisban élnek egymással. Egymásból merítenek erőt és mágiát. De a vezető személyiség mindig a lovas. Ha a lovas gonosz, akkor hátasa is az lesz. Ellenben ha jó, akkor sárkánya is jóságos lesz. A történet közepében egy fiatal famerfiú áll: Eragon. Aki egy nap talál egy sárkánytojást, amiből kikel Saphira az ő sárkánya. később megtudja, hogy harcolnia kell a gonosz Galbatorix-szal és meg kell mentenie Alagaesiát, a világot. Saphira egy mélységesen kedves és okos teremtmény, aki Eragon melett, képes varázsolni, repülni és tüzet fújni. Szóval a sárkányok minden tudásával rendelkezik. Szerettem ezt a könyvet, még akkor is ha az írója egy kicsit a saját vágyait írta bele Eragon karakterébe. Jó a koncepció és a lovas és sárkánya kapcsolata nagyon jó el lett találva.

 

J.R.R Tolkien: A Babó, Szilmarilok

Tolkien világában a sárkányok a sötétség teremtményei. Még Morgoth hozta létre őket, bár arra nem nagyon tér ki az író, hogy miből. Két sárkány volt, akiket ki kell emelnem. Az első a Szilmarilok Glaurung-ja, aki egy velejéig gonosz lény volt, aki csak azért élt, hogy pusztítsa Ura ellenségeit. Ehhez Urától segítséget is kapott. Képes volt repülni, tüzet fújni és orkok légióinak parancsolt, bár a mágiához már kevésbé értett. Végzete Túrin Turambar, de még halálában is halálba tudta kergetni Níniel-t Túrin feleségét.
Másik sárkányunk kicsit idősebb, mint a Glaurung. Az ő neve Szmóg. Túlélte a nagy háborúkat és elrejtőzött, de nem bírt természetével és a biztonságból előbújva elfoglalta e törpök egyik bányáját, a Magányos Hegyet. Itt a törpök mithrilt, aranyat és más érceket bányásztak. A hegy hihetetlen gazdagságot hozott, addig, amíg a sárkány meg nem jelent és nekik menekülniük kellett. Ezek után Szmóg kincsivel együtt álomba merült és nem is gondolt már a törpökre. De ők gondoltak rá, Tölgyfapajzsos Thorin vezetésével egy maroknyi törpe kerekedett fel, hogy visszavegye örökségét a sárkánytól. Velük tartott Gandalf is és az akkor még fiatal Zsákos Bilbó is. A történet az Öt Nemzet Csatájával fejeződött be, miután a törpök visszaköltöztek a Magányos Hegyre és Szmóg az egyik utolsó sárkány volt aki meghalt.

 

Graham Edwards: Sárkányvarázs

Ezt a könyvet nagyon fiatalon olvastam és örülök neki, hogy akkor. A könyv rendkívül aranyos és szerethető, mégis megfelelő komolyság van benne. Az egész középpontjában az áll, hogy a mágia kezdd eltűnni a világból és a mágiával együtt a sárkányok is lassan kihalnak, de egy jóslat szerint eljön majd egy ifjú sárkány és mindent rendbehoz. Ez az ifjú sárkány pedig Jószerencse, aki még rendesen repülni sem tud, de mégis egyszerűen nem lehet nemszeretni. A fiatalos botlásai és ügyetlenségei teszik alakját igazán ’emberivé’. Ahogy halad a történet, Jószerencse egyre több mindent elér, barátokra lel és szerelmes lesz. De még nagyon sokat kell dolgoznia, hogy megmentse a mágiát.
Ebben a könyvben nagyon sajátosan vannak ábrázolva a sárkányok. Nagyon sok emberi tulajdonságuk van, így pedig, mint az emberek, szabadon dönthetnek mindenről. Így vannak köztük gonoszok is és jóságosak is. de persze a jónak győznie kell, hiszen ki olvasna egy olyan könyvet, ahol a gonosz győz?

 

J.K. Rowling: Harry Potter sorozat

Sokat gondolkodtam arról, hogy ez a könyv belefér-e ebbe a posztba. de úgy gondoltam erről az oldalról is meg kell ismerni a dolgot. Itt a sárkányok nem többek egyszerű állatoknál, igaz sokkal erősebbek más állatoknál, de akkor is, semmilyen emberi vonást nem kaptak az írótól. Ez engem egy kicsit zavart, mert ez a Keresztény Egyház nézetét mutatja. Ne értsetek félre nem vagyok az egyház ellen. De az, hogy egy ilyen teremtményt teljességgel állati sorba taszítanak, az nekem nem járja. Ez volt a gondom a Harry Potter-rel is. Nem mondom a nevek jók voltak és a Magyar Mennydörgő(Hungarian Horntail) nevének olvasásakor kicsit büszke voltam, de ennyi. De hát ez csak az én véleményem, ettől még nektek lehet más.

 

Dungeons and Dragons

A 2000-ben készült film Izmer világába visz minket el. Ahol egy dolog különbözteti meg az embereket, az hogy tudják-e a mágiát irányítani vagy sem. Az előbbiek a nemes réteg utóbbiak a pórnép. A történet középpontja azonban a sárkányok körül forog. Léteznek olyan Botok, amikkel a sárkányok csoportjait lehet irányítani. De azt csak a legbölcsebbek tudják, hogy a Izmer világában a sárkányok a  természetes egyensúly részesei, ezért ha valamelyik fajtából sok pusztul el, akkor a világ kifordulhat a sarkaiból. A filmben lévő sárkányok itt sem az eszükről híresek, de az hogy a világ egyensúlyáért felelősek az kissé elviselhetőbbé teszi a megítélését a könyvnek.

 

Böszörményi Gyula: Gergő és az Álomfogók

Ez a könyv máig az egyik számomra legkedvesebb könyv, nem csak azért, mert magyar írta, hanem mert magával ragadó és izgalmas. A játék a magyar szavakkal pedig egyszerűen zseniálissá teszi. Node mi itt most a sárkányokról beszélünk, vagy e könyv esetében A Sárkányról. Itt a Sárkány nem egyszerű ember feletti lény, hanem maga a természet. Ő minden kiindulópontja és befejezése. A legendák szerint a varázslók eljövetele előtt a Sárkány irányítatlanul tombolt. A Föld felszínét viharok és földrengésék rázták meg. De ekkor a Tíz Jurta Szövetsége elhatározta, hogy irányítani fogják a Sárkányt és a világ elcsendesült. De a befogott Természet sem igazán jó, mert a varázstalan emberek folyamatosan pusztítani fogják, csak a révülők tudják megmenteni a világot saját magától.
Az ebben a könyvben lévő sárkányábrázolás, ami szerintem leginkább illik a sárkányokhoz. Fenséges lények, akik a mágián keresztül az világ alapkövei. Szilajságuk pedig azt jelenti, hogy nem lehet soha teljesen szabályok közé kényszeríteni.

 

Végtelen Történet

Végül, de nem utolsó sorban szeretném még bemutatni nektek kedvenc sárkányomat. Ő Falkor a Szerencsesárkány, Atreyu barátja. Talán hat lehettem, amikor először láttam ezt a filmet, körülbelül csak azt jegyeztem meg belőle, hogy van benne egy kutya alakú sárkány, ami repül és röhög. Ez megpecsételte sorsomat, innentől kezdve az én legjobb barátom is Falkor lett és szerintem egy kisgyerek nem is kívánhatna jobb barátot. Komolyra fordítva a szót, Falkor egy Szerencsesárkány, nem lehet róla sokat tudni, csak azt, hogy van még a fajtájából, tud repülni és kék lángot tud fújni, ja meg persze azt, hogy irtózatosan jó a humora és szereti ha a fülét vakargatják. Fura, hogy miért ő a kedvencem, de ha már így alakult nem tagadom meg.

 

 

 

 

 

 

Frogo vs. Harry Tropper

2011.03.23. 11:05

Katt a képre a folytatásért!

 

Music box volume I.

2011.03.22. 21:44

 Sok olyan zene van, ami illik a fantasy-ra. Ezek közül nem mindegyik kerül fantasy filmhez és van olyan, ami ugyan fantasy filmhez kerül de nem illik hozzá. Így este gondoltam megmutatok nektek néhányat nektek.

Kezdem a Blind Guardian Bard's Song-jával. Szerintem hatalmas, amikor hallgatom mindig egy öreg bárd jut eszembe egy fogadó sarkában, aki visszaemlékszik régi éveire.

 A következő egy kicsit lassabb, de akkor is jó. Az első Narnia film zenéje, pontosabban Harry Gregson Lullaby című alkotása. Nekem talán ez az egyik, ami a leginkább el van találva, mármint a film és zene közti kapocs.

Ez egy rövid de annál erőteljesebb zene. A Two Steps From Hell Adventure Of  a Lifetime című szám. Ez mindig egy hazatérő győzedelmes hajót juttat eszembe.

 Ezt a csapatot nemrég ismertem meg, amit tudni kell róluk, hogy nem használnak hangszereket, mindent saját hanggal állítanak elő, plusz a két énekesük nagyon jó. A szöveg meg szinte magáért beszél. A szám előadója és címe pedig Van Canto Last Night Of The Kings

 Az utolsó pedig a személyes kedvencem, talán ez az, ami a leginkább visszaadja azt, A Király Visszatér zenéje, amikor a Rohírok lerohanják az orkokat először. Amikor a hegedű megszólal az valami csoda.

 

 

Aragorn: Basszameg, mikor kikeltem az ágyból ráléptem a kedvenc kardomra és az darabokra tört...azon gondolkodom össze kéne ragasztani...lol

Elrond: A legjobb kovácsaink 4 álló nap dolgoztak azon a kardon éjt nappallá téve. Szó szerint felbecsülhetetlen az értéke... Az istenekre ember, ez vágta le Szauront!

Aragorn: Haver, ne érts félre, én is ki vagyok akadva. Hogy a fenébe fogom most átkapcsolni a TV-t ha a kanapén ülök? Egy bottal vagy valamivel? Kéne egy bot de ultragyorsan ám

Elrond:...

Gimli:(2 napja) 2 nap és megyek Mória bányáiba! Füstölt sonka és krumplipüré, itt jövök!

Narvi:(2 napja) Haver az a hely halott!

Gimli:(2 napja) Haha, jaja ez igaz de jó lesz újra látni a családot meg a régi barátokat.

Gimli:(6 órája)...Azt hittem átvitt értelemben mondod.

Narvi: (5 órája) Nanem, úgy értettem ott mindenki halott!

Legolas: (1 órája) Karma? Viccelek. Sajnálom haver.

Szauron létrehozott egy eseményt: Ork kamionosok és ember kurvák

Szauron: Szereztem egy törpe vetkőzős csajt, iszonyat poén lesz!

Bolg: Picsába, még meg kell csinálnom 800 új orkot, azért jo bulit

Szarumán:Ez a buli kurva nagyot fog szólni!

Gandalf: Szarumán...

Szarumán: Csak poénkodom, tutira nem vagyok gonosz.

 

 

 

Nemrég találtam ezt a srácot Deviant-on. Nagyon jók a képei, az én ízlésemnek egy kicsit darkos, de ettől függetlenül el kell ismernem nagyon tehetséges.

Az utolsó kép továbbvisz a galériájába.

Egyszerűen zseniális videó. Még most is röhögök. Miután hatodjára néztem végig.

The Saga Of Biorn from The Animation Workshop on Vimeo.

 

Robert Jordan klasszikusa képregényformában, magyarul. Szerintem nagyon jó, érdemes végiglapozni. Nagyon nagy riszpekt a halozsak.hu-nak a fordításért.

Katt a képre a folytatásért.

Az Első Álmodó

2011.03.21. 23:18

A cím nem teljesen fedi a valóságot valószínűleg. Nem biztos, hogy így van. De számomra Ő mindig az első lesz. Azt hiszem Ő az, aki nélkül ma nem lennénk az, aki. Az életem kicsit szürkébb lenne. Nem tanultam volna meg, hogy mit jelent a becsület, a barátság vagy sorolhatnám még a fogalmakat a végtelenségig. Ne értsetek félre, nem voltam soha őrült és a családi körülményeim is rendben voltak, szóval volt honnan elsajátítanom az alap emberi érzelmeket. Itt most nem erre gondolok. Ha ma azt mondom egy embernek, hogy ’barátom’, az nagyon sok mindent jelenthet. Lehet egy ismerős, akivel néha leülsz sörözni, a csajod egyik ismerőse vagy nagyon sok minden. Ez a fogalom mai világunkba sokkal lazább, mint hinnénk. Ezen kívül pedig még nagyon sok ilyen van, ami sokkal lazább, mint kéne. A kérdés most, miért is mondom el ezt itt?

 

 Azért mert én is rosszul értelmeztem ezeket. Vagyis nem rosszul, csak nem eléggé jól. Ha jól emlékszem olyan tizennégy körül voltam, amikor először vettem kezembe egyik könyvét, emlékszem próbáltam végig olvasni, de nem ment, olyan százötven oldal után feladtam. Ezek után pedig két évig elő sem vettem és pontosan akkor vettem újra a kezembe, amikor szerintem minden kamasznak el kéne olvasnia. A könyv nem volt más, mint J.R.R. Tolkien Gyűrűk Urája, pontosabban a Gyűrű Szövetsége. Abban az időszakban, mint a legtöbb ilyen idős srác, tele voltam kérdésekkel. Válaszokat kerestem, olyan kérdésekre, amiknek a fele értelmetlen volt. Nagy dolgokról gondolkodtam, olyanokról, amik messze meghaladták az akkori eszemet (ma is meghaladják, de már nem érdekelnek igazán). Szóval tipikus kamasz voltam. de ekkor három nap alatt elolvastam a Gyűrű Szövetségét, majd még négy napba telt a Két Torony és a Király visszatér. Azóta pedig újra és újra elolvastam őket, kiegészítve a Babóval és a Szilmarilokkal. Nagyon sokat tanultam belőle arról, hogy hogyan is kéne gondolkodnom, mi az ami igazán fontos és, hogy vannak dolgok az életben,ami kell. De lássuk miért is gondolom ezt. Ismerkedjünk meg egy kicsit Tolkiennel.

 John Ronald Reuel Tolkien 1892-ben született Bloemfontein-ben. Apja bankhivatalnok volt, ebből kifolyólag az anyagi helyzetük rendezett volt, meglehetős jómódban éltek. Öccsével Arthur-ral boldog gyermekkoruk lehetett volna, de sajnos apjuk három éves korában meghalt és így a család nehéz helyzetbe került. De az anyja, Mabel mindent megtett értük. Dolgozott és mindent megtett értük. Mindez nagy hatással volt Tolkien-re. Egyszerűen csodálta anyját már felnőttként, hogy hogyan volt képes arra, hogy ennyi mindent megtett értük. Tőle örökölte vallásosságát is, mert úgy gondolta, hogy csak Isten adhatott neki egy olyan önfeláldozó anyát, aki „halálra” dolgozta magát érte és öccse miatt. Anyja törődése boldog éveket hozott neki, de apja után anyja is meghalt, így tizenkét évesen öccsével együtt árvák lettek. Gyámjuk egy katolikus tanító Francis Xavier Morgan lett, akinek halála előtt anyja meghagyta, hogy igaz katolikusnak nevelje fiait. Ezt Francis be is tartotta és Tolkien lassan felnőtt. Már ekkor is kitűnt társai közül azzal, hogy olthatatlanul szerette a nyelveket. Tizenhat évesen találkozott élete első szerelmével Edith-tel, de gyámja eltiltotta tőle, mert még nem volt nagykorú. Tolkien a nevelője iránt érzett szeretete és tisztelete miatt nem találkozott a lánnyal, de amint huszonegy lett rögtön feleségül kérte és Edith igent mondott. Öreg éveiben az író Edith-et Lúthien-hez hasonlítja, „az én Lúthien-em”, sok írásában így említi őt. Valószínűleg Edith-tel való kapcsolata ihlette Beren és Lúthien történetét. Hiszen Beren és Lúthien között hatalmas a különbség, tünde és halandó, két világ szülöttei. Mégis sok nehézség árán, de együtt lehettek, végül pedig Beren egyetlen emberként beléphetett Mandos csarnokába és ott az örökkévalóságig együtt lehettek. Az az ötév, amit Tolkien várakozással töltött számára olyan megterhelés lehetett, mint Beren vállalkozása. Amikor Edith meghalt, sírjára az Író Lúthien nevét íratta teljes neve után, majd miután ő is meghalt gyermekei Beren nevét írták neve után a sírkövére.

Az Első Álmodó II.

2011.03.21. 23:05

De most egy kicsit elkalandoztam. Tolkien miután befejezte a tanulmányait egyből belecsöppent az I. világháborúba. A frontra került és az egyik legtöbbet kitüntetett század katonája lett. A háború megviselte, megsebesült és megbetegedett, emiatt pedig a háború utolsó hónapjait már kórházakban töltötte. A kórházakban kezdte el a történeteit írni és az egyik első műve, az Elveszett Mesék Háza lett.

 

A háború után hozzáillő munkát kapott, szerkesztője lett az Oxfordi Angol szótárnak, itt főleg történelemmel és etimológiával foglalkozott, majd pedig az angol nyelv professzora lett a Leeds-i egyetemen. Ebben az időben írta meg a Babót(The Hobbit) és a Gyűrűk Ura első két fejezetét. Ezek az évek boldogan teltek, megszülettek gyermekei és egyre többet tudott írni. De a világ nem állt meg számára, elérte a II. világháború is. Behívták, bár nem aktív szolgálatra, hanem annak köszönhetően, hogy nyelveket alkotott, kódtörőnek akarták kiképezni. A képzést végig csinálta, de mégsem lett katona, visszatérhetett a feleségéhez és ismét dolgozni kezdett. 1945-ben Oxford-ba költözött, ahol a Merton kollégiumban az Angol Nyelv és Irodalom professzora lett. Visszavonulásáig itt tanított. De professzori évei alatt sem hagyta abba az írást. 1948-ra befejezte a Gyűrűk Urát és még az évtized végéig ki is adta azt. Ahogy pedig teltek az évek a könyv és az Író úgy lettek egyre népszerűbbek. Ezek után 1959-ben visszavonult és a hátralévő éveit feleségével és az írással töltötte. 1973-ban halt meg de jegyzetek tömegeit hagyta fiaira, amiket Christopher, a legkisebb fia, rendbe szedett és még jó néhány könyvet és novellát kiadott. Talán a legfontosabb mű, amit neki köszönhetünk a Szilmarilok volt, ami keretet adott a történetnek és, amennyire lehetett le is zárta azt.

Nekem személy szerint Tolkien egy világot adott. Amikor a képzeletem először kapott szárnyra, akkor éreztem magam rendben. Nem voltam zavart, nem voltam komor nem voltam semmi. Szinte nem ezen a világon éltem. Ezzel most nem azt mondom, hogy menekültem az élettől, nem erről szó sincs. Csak Középfölde mindig egyszerűnek tűnt. Könnyebben megértettem, mint a saját világomat. Ezen kívül pedig kialakított bennem egy nézetet, ami már nem volt olyan felületes, mint egy kamaszé. Szerintem akkor Kezdtem el felnőni.

Végül pedig, hogy miért is első álmodó? Ő volt az aki először papírra vetette azt, ami a lelkében volt. Az pedig, hogy Tolkien lelkében Tündék, orkok, félszerzetek és más varázslatos lények éltek az talán legjobb, ami történhetett. Olyan világot adott, amiben újra és újra új kis harcosok és varázslók lelik meg a helyüket. Hosszú útra indulnak és mindig győzedelmeskednek. Mert a gonosznak buknia kell és a jó mindig győzelmet arat. Hiszen a legsötétebb világban is kihajthat egy Elanor virág, ami visszahozza a reményt.

 

A leghosszab utazás is...

2011.03.17. 14:36

Üdv!

 

Nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy elindítsam-e ezt a blogot. Mindezt azért mert miután átnéztem az ilyen témájú blogokat nem találtam olyat, ami csak és kizárólag ezzel foglalkozik. Nem találtam olyat, ahol a Fantasy minden aspektusát megnéznék. Persze mondhatnátok, hogy sok blog foglalkozik ezzel, de mind koncentrál valamire. Én szeretnék egy olyan helyet létrehozni, ahol jól megfér egymással a humor, a komoly fejtegetések, bemutatók és ajánlók.
 
A Fantasy minden része érdekes lehet, ezért meg kell mutatni. Hiszen egy álomvilág sohasem lehet véges. Emlékezzünk a Végtelen Történetre ahol Fantáziaország határai akkorák, amekkorák a mi korlátaink, ha szárnyal a képzeletünk, akkor Fantáziaország határai is végtelenek. Ezért csak, annyit tudok mondani, hogy mindegy, hogy mit olvasunk, nézünk vagy hallgatunk, ha már csak egy kicsit elgondolkodunk, akkor alakot adunk a történeteknek, ami a szívünkben, a lelkünkben él.
 
Előre bocsátom az oldalon megjelenő saját cikkek az én véleményemet tükrözik és azt, amit gondolok a cikk témájáról. Ha valaki kiegészítené valamivel tegye nyugodtan, várom a kommenteket és üzeneteket.
 
Köszöntő soraimat Zsákos Bilbó szavaival zárnám, remélem ez a blog is hosszú útra indul ma:
 
„Veszélyes dolog kilépni az ajtón, Frodó. Csak rálépsz az Útra, és ha nem tartod féken a lábadat, már el is sodródtál, ki tudja, hová.”